Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Virtuális séta a Plébániaházban

„Rajtunk múlik, hogy megmentjük-e a világot.”

Thomas Paine 

Kép

 

          Kép 1749-ben építette Fellner Jakab. Barokk stílusban Esterházy Miklós gróf megbízásából. L-alaprajzú, ötablakos, kontyolt nyeregtetős, pilléres belső tornáccal ellátott kúria. Egytraktusos, az utcafronton két nagyobb és két kisebb szoba található. Ez volt a pap lakosztálya. A mellékszárnyban öt helység található, az első szoba hajópadlós, ez még a lakás része; a többi rész cselédszárny lehetett, az utolsó helységben korabeli nyitott tűzhely maradványai láthatóak. Kép  Kőkerítéssel körülvett épület, márványkeretes gyalogkapu, s két nyolcszögletű pillér között álló nagykapu látható. Az épített kőkerítés az egész telket körbeveszi. A mellékszárnyhoz építve istálló található. Az istálló jelenleg életveszélyes bontásra vár, de a műemléki rekonstrukció során visszaépítik majd. A kert itt látható része park lehetett, talán angolkert mintára. A hátsó rész gyümölcsös, erre utalnak az öreg gyümölcsfák.

 

 1. Folyosó

       A folyosó eredetileg nyitott tornác volt, éppúgy, mint a mellékszárnyban. Valószínűleg néhány évvel az építés után falazták be. Ez korabeli átépítés. A folyosó végén fürdőszobát alakítottak ki, ez a mai átépítés, lefalazták a folyosó végét, ez a padlózaton is látszik, meg van törve a mintázat. A folyosóbeépítésre utaló nyom a bejárati ajtó melletti falon található repedés, mely szabályos boltívet formáz. Hasonló látható a kabinetszobában is. A folyosót díszítő falfestés borítja. A plafonon barna virágminta, a falakon szürke és liláskék csíkos minta, valamint lábazati festés látható. Valószínűleg 19. századi. A jelenlegi festés 20. század végi.

 2. Kabinet – Jelenleg: Imaszoba

     Kép Korábban kabinet – korabeli dolgozószoba, esetleg vendégszoba lehetett. Reprezentatív helység, mivel építészetileg díszített. A kúriákban, parókiákon a reprezentatív helységeket díszítették, ezek vendégfogadásra szolgáltak. Tükörkiképzésű mennyezet, barokk ablakbéllet, holker – párkányzat, található a szobában, valamennyi eredeti barokk építészeti díszítő elem. A hajópadló szintén eredeti. A szoba valószínűleg beépítés, erre utal, az ajtó melletti falon lévő repedés, mely szabályos boltívet formáz. Jelenleg imaszobát rendeztünk be. A korabeli barokk parókiákon volt hasonló helység, vagy házi oltár. Kép Az itt látható oltár korábban a templomban volt, a pincéből került elő az oltárkővel együtt. A fekete gyász feszület a templom padlásáról került, elő a zászló, a fém kereszt és a fa feszület szintén. Az imazsámoly korábban a templomban volt, a padlásról került elő. Az itt látható kovácsoltvas korlát a templomban volt a szentély balusztrád – szentélykerítés kapuzata. A szentélykerítést elbontották, csak ez a kapu maradt fenn, szintén a padlásról került elő. A lámpások régi körmeneti lámpák, év közben a templomban voltak felállítva. Az itt látható tárgyak restaurálásra várnak. Az oltár a kiállítás után visszakerül a templomba korábbi helyére. A kabinetszobában díszítő falfestések találhatóak. Lilás szürke festés fedezhető fel a holker mezőben. A fal jelenlegi festése 20. századi. A díszítő falfestés valószínűleg 19. százai.  

  Kép

3. Szalon

       Kép Ez a kisebb szoba, napfényes, barátságos, innen nyílik a hálószoba és a díszebédlő. Valószínűleg szalonként - nappaliként szolgált. Az ablak formája eltér a többitől, így lehetséges, hogy későbbi átépítés, bár ez az átépítés is korabeli. Hajópadló található a helységben. S az egyetlen ép cserépkályha, amely az épületben megmaradt. A többi kályha maradványait a padlásfeljáróban találtuk meg, sajnos csak töredékek, nincs meg minden darabjuk, így nem helyreállíthatóak. 4-et sikerült azonosítani, a színük alapján. A kályha mögött kályhabéllet látható, itt valószínűleg korábban egy kisebb kályha állt. Kép Az asztalon és a szekrényben a Kocsi Hímző Kör munkái láthatóak. A szobát jelenleg szalonnak rendeztük be. Innen nyílik a díszebédlő. A szobában szép díszítő festések találhatóak, a plafonon és a falakon. A plafonon rózsaszínes, piros, barna, sárga színekkel festett vigárminta látható. Valószínűleg 19. századi. A díszítőfestés is arra utal, hogy ez egy reprezentatív helység lehetett, vendégfogadásra használták. A díszítőfestések teljes kutatása és feltárása még a jövő feladata.

 Kép

4. Díszebédlő – Dolgozó

     Kép Az épület legdíszesebb helysége. Tükörkiképzésű mennyezet, ablakbélletek, holker – párkányzat látható. Ez a szoba is hajópadlós, mely eredeti. Ez a helység díszebédlő lehetett, bizonyosan vendégfogadásra szolgált. A vendégfogadásra szánt helységeket díszítették a legszebben. Tárgyalások, összejövetelek, egyházi ünnepek színhelye is lehetett korábban. Így ennek a funkciónak megfelelően rendeztük be. Kép  Erre utalnak a díszítő falfestések is, kék színekkel, a holkermezőben látható, de lehetséges, hogy a jelenlegi stukkós mennyezet alatt is lehet egy korábbi festésréteg, ám ez még további kutatásra vár. A sarokban álló széf különleges darab, kabinetszekrénynek (iratszekrény) álcázott páncélszekrény. Fa kereten nyugszik maga a páncélszekrény, melyet fa mintázatúra festettek, hogy ne legyen feltűnő. KépTetején fa íróláda található, mely levehető volt.  Hármas zárszerkezet található rajta, három különböző kulccsal volt nyitható. A szekrény jelenleg zárva, alsó részét egy rablás során törték be. Kinyitni még nem sikerült, szakemberre vár. Nagyon nehéz, valószínűleg ezért úszta meg a rablásokat. (Hárman is alig tudták megmozdítani.) Ebben a helységben találtuk meg, ugyanazon a helyen áll. Ez arra utal, hogy írószobának is használták, az ilyen bútordarabok a hivatali funkciókat szolgáló helységekben voltak. Így nyilván nemcsak ebédlő, hanem a munka helyszíne is volt ez a helység. Kép Szemben az íróasztal mellett egy késő reneszánsz kora barokk átmeneti korszakot idéző dombornyomásos bőrrel bevont ebédlőszéket láthatunk, mely egy korabeli garnitúra része volt. 6 szék, ebédlőasztal, tálalószekrény tartozott hozzá. A garnitúrát elrabolták az épületből. Ez a szék a templom karzatán volt, így maradhatott meg. Az itt látható szekrény, szintén antik darab. Öltözőszekrény volt, az értékesebb öltözékeket tartották benne. Ezt a szekrényt könyvszekrénynek rendeztük be. A vaskályha helyén korábban cserépkályha állt.

Kép

 

   5. Hálószoba

        Kép Ez a kis helység valószínűleg hálószobaként szolgált. Félreeső, elzárható helység, ez is a háló funkcióra utal. Ezt is hajópadló borítja, ablakbéllet látható. Hálónak rendeztük be. A szekrényekben régi kézzel varrt és hímzett ünnepi miseruhákat láthatnak, a másik szekrényben miseingek találhatóak. Itt is cserépkályha állt korábban a vaskályha helyén. Az ágyon a Kocsi Hímző Kör munkái láthatóak. 

 6. Szoba Fotókiállítás

       Kép Ez a szoba már a mellékszárnyban található, de hajópadlóval borított, így bizonyára a lakosztályhoz tartozott. Nem tudjuk milyen funkciója volt, kántorlakás is lehetett. Jelenleg történeti fotókiállítást rendeztünk be. Régi fotókat láthatnak a falu életéről, lakóiról. Ez már a 20. század falusi életének képei. Valamint új fotókat a templom jelenlegi látképéről. S egy múlt századi fotó a templom korábbi berendezéséről. Itt látható a régi barokk fából faragott szószék, padok, a balusztrád – szentélykorlát. A szentély felett kör alakú ablak, melyen besüt a nap. Az ablakot befalazták. Láthatóak medalion freskók amelyeket egy 80-as évekbeli felújítás alkalmával festettek le. Itt vannak a körmeneti lámpák, melyek a kertben kerültek kiállításra. 

Kép

 

   7. Konyha

      Kép Ez a helység volt a konyha, kémény látható a falon, a padlózat is régi mozaikpadló. Konyhákban volt ilyen. Egyszerű falusi konyhának rendeztük be, ilyen lehetett, itt a cseléd főzött, mosott. Távol van a lakosztálytól, a reprezentatív helységektől. A szagok és zajok miatt, a konyhát, s egyéb kiszolgáló helységeket mindig a ház végén helyezték el. Itt korabeli falusi cserépedényeket, konyhai használati tárgyakat láthatnak.

8. Kamra

     Ez a helység korábban kamra lehetett. Meglehetősen hűvös. S kőkockás padlója, s a kicsi ablak is erre utal.      

Kép

  9. Kert

       Kép A kert ezen része, (a ház közelében) park lehetett, erre utalnak a fenyőfák, a hátsó rész gyümölcsös és szőlő volt. Szeretnénk helyreállítani a kert eredeti állapotát. Egy kút látható itt, de egy másik a kertben is található. Az itt látható dombormű a kertből került elő összetörve egy bokorból. A címer az épületben a folyosón hevert. Ez az Esterházy család címere. Egy puttófej, valamint két angyal. Korábban a templom homlokzatán volt.  Kép Lehetséges, hogy Schweiger Antal alkotása, legalábbis a stílus rá utal, ő készítette Tatán az Esterházy kastély szökőkútjának szobrát. Mindezt azonban majd kutatás igazolja. A dombormű restaurálásra vár. A restaurálás után vagy a kertben állítjuk ki, vagy visszakerül régi helyére a templom homlokzatára.

 

  10. Pince

      Az épület pincéje követi az utcafronti rész vonalát. Szisztematikusan mélyülő több szintű pince. Funkcionálisan inkább alagút, mint pince, mert keskeny, és kicsi a hely, hordók tárolására nem igazán alkalmas. Az itt látható márvány boltív valószínűleg egy korabeli bontásból származik, látszik, hogy eredetileg nagyobb ívű volt, s kipótolták a törött részeken. Itt a plafonon látható egy nyílás, mely talán szellőző lehetett, ám rá van építve a ház, így érdekes találgatásokra ad okot, hogy a pince illetve alagút vagy a ház épült-e előbb. Az oldalfalban az ajtó mellett, kis lyuk található, ez szellőző, mely ki vezet a szabad levegőre. A pince végén látható egy boltív teteje, mely el van falazva, innen indul az alagút a templomba. A helységet fel is töltötték földdel, a lábunk alatt bizonyára lépcső van, s még egy szintet mélyül, a boltív lábazatáig. Sajnos egyenlőre nem lehet kibontani az alagút bejáratát, mert nem tudjuk, milyen statikai állapotban van az alagút. Felette megy az autóút így lehetséges, hogy beomlott.  

 „Mint magadat úgy munkáld a világot. Tedd teljessé, mi csak tökéletes. Tetteidben túl kell élned halálod, megszületni másként nem érdemes.”

Kosztolányi Dezső