Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Római Katolikus Templom és Plébániaház Múzeum

Kocs

"Hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élők földjén."

II. János Pál  

Kép

Üdvözöljük Önt a kocsi Római-Katolikus Templom és Plébániaház Múzeum honlapján.  

  Kép       

      Barokk-eklektikus stílulú templom. Fellner Jakab újította fel és építette át, Esterházy Miklós gróf megbízásából, 1748-ban, 1759-ben épült a torony szintén Fellner tervezésében. Az egyházközség első írott nyoma 1325-ből származik, mely szerint a falu legmagasabb dombján épült templomot Szent Mihály tiszteletére szentelték. Vagyis ekkor már állt templom ezen a helyen, valószínűleg román stílusban épült. Erre az épületre, vagy ennek falaira épült rá később a jelenlegi templomépület.

     A templom jelenleg is szentmiséknek és hittanoktatásnak ad otthont.

Kép

„Minél többet gondolkodom felőle, annál erősebben érzem, hogy nincs semmi, ami olyan mélységesen művészi volna, mint az embert szeretni.”

                                Vincent van Gogh 

 

Kép

Plébániaház Múzeum

      A plébániaház 1749-ben épült, Fellner Jakab tervezte, barokk stílusban. Egészen a 80-as évekig parókiaként - lakóházként szolgált. A kocsi római katolikus egyházközség kis lélekszámú, ezért összevonták a mocsai egyházközséggel. A plébániaházat így lezárták, közel 25 évig üresen állt, az elmúlt években többször is betörtek a bútorzatát és egyéb értékeit elrabolták. Az épületen semmiféle felújítást, állagmegóvást nem folytattak mióta bezárásra került. Állapota jelentősen leromlott, teljes műemléki rekonstrukciójára van szükség. 2007 augusztusáig a teljes elhanyagoltság állapotát mutatta az épület és parkja.

Kép

      2007 szeptemberében egy lelkes csapat összefogott az épület megmentésére. A plébániaház lomtalanításával és kitakarításával, valamint a dzsungellé vált park kitisztításával elindult a plébániaház múzeummá való átalakítása. A helyiek összefogásának köszönhetően sikerült bebútorozni az épületet, valamennyi bútort és kiállítási tárgyat a községben élő polgárok adományozták a múzeumnak. A berendezésnél igyekeztünk a kornak megfelelő enteriőröket kialakítani. A kiállítást teljes mértékben adományokból hoztuk létre, anyagi háttér nélkül. Kapcsolatba léptünk a műemlékvédelem és építészet terén dolgozó szakemberekkel, akik segítséget nyújtanak a további lépésekhez. A műemléki kutatáshoz és felújításhoz pályázatok útján szeretnénk pénzt szerezni.

     A templom és a múzeum előzetes bejelentkezéssel látogatható. 

     A továbbiakban rendszeres programokat szervezünk, amelyekről itt a honlapon tájékoztatjuk az érdeklődőket.  

"Én nem a tagadás, hanem a teremtés embere vagyok."

Széchenyi

Kép

 "Úgy érezzük, hogy amit teszünk csak csepp a tengerben, anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger."  

 Kalkuttai Szent Teréz